Az '50-es években a Pont-l'Evêque-i fegyház „A vidám börtön” néven híresült el. A legendás intézmény igazgatója azt akarta, hogy inkább szeressék, mintsem féljenek tőle. A rabok telefonálhattak, kezelhették a pénzüket, fogadhatták barátnőjüket vagy feleségüket, bulikat rendezhettek, nappali vagy éjszakai eltávozást kaphattak, és jó magaviseletről szóló bizonyítványt állíthattak ki maguknak.
Gyilkosságok Pont-L'Evêque-Ben
Az '50-es években a Pont-l'Evêque-i fegyház „A vidám börtön” néven híresült el. Az akkoriban legendás intézmény igazgatója azt akarta, hogy inkább szeressék, mintsem féljenek tőle. A rabok szabadon telefonálhattak, kezelhették a pénzüket, fogadhatták barátnőjüket vagy feleségüket, bulikat rendezhettek, nappali vagy éjszakai eltávozást kaphattak, és jó magaviseletről szóló bizonyítványt állíthattak ki maguknak. A modellszerű javítóintézetről megemlékezve Julien Roussel csendőrhadnagy, a „Vidám Börtön” társaság elnöke fogadást rendez a már használaton kívüli épületben, hogy nyilvános párbeszédre biztasson a fegyház egykori rabjaival és személyzetével. A vendégek mind '50-es évekbeli ruhákat viselnek azoknak a napoknak az emlékére, amikor a fegyház még barátságos hely volt. Az ünneplés csúcsán régi börtönruhát viselő férfit találnak felakasztva a kriptában. Az áldozat nem más, mint Daniel bíró, egy előkelő Pont-l’Evêque-i család 68 éves örököse. Két testvér kezd nyomozásba, akikben látszólag nincs semmi közös.
